2008. Szerzői kiadás
 |
|
KÉT ARC
(zene: Wolf Péter)
Nő, ki altatót mesél
tört, sápadt lámpafénynél.
Gyűrt kisruhák közt jár-kel,
s a gond is vele kel fel.
Nő, kit húz az éj felé
a hang, mely tőle válhat fénnyé.
S ha végre színpadon áll már,
egy daltól egekig száll.
Két arc –
bennük ott vagyok, csak láss!
Egy sem álarc.
Nézz!
Az is én vagyok, csak más.
Egészen más két arc –
bennük ott vagyok, csak láss!
hisz tudod,
máshol másképp ismerős két arc.
Nő, ki néha másban él
pár máshogy boldog percért.
S a dal míg átfut az éjen
ő várja, hogy hazaérjen.
Két arc…
…
Ez egy máshol másképp
ismerős arc.
Volt egy pillanat, melyben másnak szólt
már egyre távolabb ér a színpadtól.
Két út van. S így már mindent megtalált
s ez a gondolat fonja át mosolyát
Így gondol rád.
Egyre távolabb már a színpadtól és a várostól...
és lesz egy pillanat, hogy majd másnak szól.
Mindig ott vagyok csak láss,
Nincsen álarc…
….
Én itt vagyok, csak láss…