Erdőhegyi Brigitta - Leave the Dark
2020/2021.
A No Time to Die című 25. James Bond filmet támogató egyik világmárkával együttműködésben készült a James Bond hangulatú nemzetközi reklámfilm.


A reklámdal uán a teljes dal és klip is elkészült.

Brigi az egyik legközelebbi barátnőm, így jól tudom, hogy amilyen gyönyörű kívül, pontosan olyan a lelke is. Tele szeretettel, hittel és semmi más vágya nincs, mint jobbá tenni a világot, a saját lehetőségeivel. Mindezekről nagyon hasonlóan vélekedünk, ezért amikor megkér, hogy írjak neki, nem túl nehéz megtalálni a közös pontokat. Most sem volt másképp, így sikerült egy olyan témát a sorokra írnom, amiben mindketten hiszünk - az ember eredendő saját jóságában, saját fényének erejében.

Eddig kizárólag magyarul és egyedül írtam szövegeket. Ahhoz, hogy ez a dal megszülethessen és pontosan azt tudjam megfogalmazni benne, amit szeretnék, szükségem volt egy anyanyelvi szinten beszélő szerzőtársra. Édesanyámat hívtam segítségül, és a kísérlet mindkettőnk számára izgalmas és szívmelengető élményt adott. Ettől lett számomra igazán különleges ez a dal.

 

LEAVE THE DARK
Zene: Harmath Szabolcs
Szöveg: Szabó Ági - Szabó Judith

 

It’s well known

people are in a bind

Coz they’re too blind to find their

peace of mind.

 

Heartbreaks -

they still make their old mistakes.          

They can’t find their hidden spark

can’t leave the dark.

 

They need to feel their soul

a world that’s so much more. 

Brings more good than harm

compassion and charm.

I no longer grieve 

I believe...

 

Being fair…

that’s all you gotta share.

Kindly wipe the tears with

tender care.                  

 

No time!

Search for the leading light! 

Or they have to find an Ark 

to leave the dark. 

 

They need to feel their soul

a world that’s so much more.

Brings more good than harm

compassion and charm

I hope it’s not so far…

 

They need to feel their soul

a world that’s so much more.

Cause more good than harm

compassion and charm.

I no longer grieve

I believe...

 

It’s clear
Humans are on their way.
’Cause they found the secret bay
a peaceful day.

Don’t wait!
Our future grows deep inside.                                      
Go towards your shining light.                                  
Let’s leave the dark!    



HAGYJUK EL A SÖTÉTSÉGET!

 

 

Jól tudjuk,
az emberek csapdában vannak,
mert túl vakok, hogy megtalálják a lelki békéjüket.

Szívfájdalom -
még mindig a régi hibáikat követik el.
És nem találják a rejtett belső tüzüket,
így nem tudják elhagyni a sötétséget.


Meg kéne érezniük a lelküket.
Egy világot, ami sokkal több.
Ami inkább jót hoz, mint kárt tesz.
Együttérzést és szépséget/kedvességet.
Nem is gyászolok már.
Én hiszek…

Tisztességesnek lenni.
Ez minden, amit hozzátehetsz…
Letörölni könnyeket
kedvesen, figyelmesen.

Nincs idő! Meg kell találni a vezérfényt.
Különben kereshetnek majd egy Bárkát (Noé),
hogy elhagyják a sötétséget.
 

Meg kéne érezniük a lelküket.
Egy világot, ami sokkal több.
Ami inkább jót hoz, mint kárt tesz.
Együttérzést és szépséget/kedvességet.
Remélem, nincs már olyan messze…

Meg kéne érezniük a lelküket.
Egy világot, ami sokkal több.
Ami inkább jót hoz, mint kárt tesz.
Együttérzést és szépséget/kedvességet.
Nem is gyászolok már.
Csak hiszek:

Ez már tény:
az emberek úton vannak.
Mert megtalálták a titkot,
ami a békesség.

Ne várj!
A jövő bennünk növekszik mélyen belül,
menj a csillogó fényed felé.
Gyerünk, hagyjuk el a sötétséget!